Jessmine Whide Története-5. Fejezet

Töri után - csodával határos módon- elmaradt az utolsó két óránk, így mehettünk haza. Csabi és Zia kézen fogva, egymásba felejtkezve vonultak ki a suliból. Én hátrébb ballagtam, fül hallgatóval a fülemben - ahogy szoktam-, csak zenét nem hallgattam. Elterveztem, hogy hamarabb elmegyek zenébe a gitár órámra, így hamarabb mehetek haza és feküd hetek az ágyamra a mai nap történésein elmélkedve. Míg ezen elmélkedtem valaki mellém szegődött. Nem néztem fel, mivel tudtam, hogy ki az. Csak mentem tovább előre mint egy makacs szamár... De tulajdon képen az is voltam.
-Khm..
Semmi válasz.
-Jess..- próbálkozott tovább Tom.
-Mi az?- fordultam felé.
-Jól vagy? Harakszol? Ha valamivel meg bántottalak, vagy rosszat mondtam...
-Nem mondtál semmi rosszat. Nem, nem vagyok jól és nem haragszom rád.
-Mi a baj?- kérdezte, miközben a zöld szemeivel fürkészett.
-Tényleg kíváncsi vagy?- hallottam a saját elkeseredett és remegő hangom.
-Persze, gyere üljünk be valahová.- ajánlotta fel.
-Nem szeretnék ... Inkább keressünk egy csendes helyet, közel a zene sulimhoz, a friss levegőn.- mondtam és teljesen hidege hagyott, hogy teljesen át fogok fagyni a vékony nadrágomban.
-Rendben.
Tíz perc sétálás után találtunk egy csendes helyett egy viszonylag tiszta paddal. Helyet foglaltunk a jéghideg, havas padon és ültünk csendesen.
-Akkor mesélsz?- kérdezte Tom.
-Igen -feleltem és el mondtam neki mindent, amit az utóbbi napokban átéltem. El mondtam neki, hogy szerelmes vagyok Csabiba. Azt , hogy hogyan éreztem magam, mikor Zia elmesélt, hogy ők ketten egy pár. Azt is elmondtam neki, hogy egész éjjel sírtam, hogy reggel dagadt szemekkel ébredtem. Majd azt, hogyan vált ez a nap életem egyik legszebb napjává, mikor reggel találkoztam Pete-el és megmondta , hogy nyertem egy olyan versenyen , amin el sem indultam. Azt, mit éreztem , mikor megtudtam kik neveztek be és hogyan lett lelki ismerte furdalásom, mert este mindennek lehordtam Ziát, mikor megtudta , hogy járnak Csabával. Majd , hogyan támadt sírhatnékom mikor láttam , hogy néz Ziára Csabi, hogyan öleli és csókolja. Majd azt , hogyan lett jobb kedvem Tomnak köszönhetően és végül azt, hogy meg lepett, mikor megdicsérte a hangom mert még senki sem mondta, hogy jó hangom lenne.
-Hát nagyjából ennyi.- mondtam szipogva és nem tudtam eldönteni, hogy azért szipogok mert hideg van , vagy azért mert sírtam. Valószínüleg mind a kettő.
-Jó sok mindenen átmentél három nap alatt.-mondta- Sajnálom...
-Mit? Hogy beleszerettem még 6-ik-ba a legjobb barátomba aki most össze jött a legjobb barát nőmmel?
-Nem. Azt sajnálom, hogy ezt nem tudod senkivel megbeszélni..
-Most is beszélgetünk nem?... Kettő.
-De. Mi?
-Kettő.
Mi kettő?- értetlenkedett.
Két nap alatt mentem át ezeken a dolgokon.
-Jaj ... Így már világos.- nevetett. Olyan különös érzés fogott el, mikor ránéztem a nevető arcára, megmagyarázhatatlan érzés... Mosolyra késztetett.
- És itt is van!- mondta mosolyogva.
-Mi?- most rajtam volt az értetlenkedés sora.
-A mosoly. Na nem jobb így?- kérdezte.
-De, csak mindjárt az arcomra fagy.- nevettem- Köszönöm a beszélgetést.
-Szívesen. Nem baj ha az arcodra fagy, így olyan szép vagy...
Elpirultam, remélem, hogy a hidegnek tudta be.
- Ha meg kérhetlek arra,..- kezdtem
-Hogy ne mondjam el senkinek, amit mondtál nekem? Persze, nyugi nem mondom el - felezte be ismét helyettem a mondatot.
-Tudod mit utálok benned?- kérdeztem mosolyogva.
-Mit?- értetlenkedett.
-Hogy állandóan befejezed a mondataimat!
- Vannak problémáid!- nevetett, édesen ........