Jessmine Whide Története-24. Fejezet

Legközelebb arra lettem figyelmes, hogy a dikásereg ujjongva feláll és tapsol. Innan következtettem arra, hogy most mnetek fel a színpadra... És nem is tévedtem. Mielőtt belekezdtek volna a zenélésbe egy kcsit beszéltek a bandáról, ami nem is nagy baj, mivel a sulimban nem sokan ismerik őket. Itt inkább a "vándájreksön" meg "dzsasztin bíbör" a menő. Arról hogyan alakúltak meg, milyen csapaban dolgozn, a már közösen átélte élményekről, koncertekről és a betervezett turnékról. Ezeket a dolgokat lehajtott fejjel hallagattm, de mikor meghallottam a fejem öztönsen felnéztem, és ezzel nem voltam egyedű. Mivel a teremben tarozkodók nagyrésze azzonnal rámszegezte a tekintetét. Rám aki perpillanat úgy nézet ki, mint akin átt ment az úthenger, egy tehervonta,és elcsapta egy repülő... Szóval most is ( mint álltalábn mindíg az ilyen pillanatoknál) eragadóan festettem.
-Gyere Jessmine! - invitált lelkesen Joe. Én egy fejrázással jeleztem neki, hogy nem nagyon szeretnék, de nem foggatta el válasznak, szóval már ott tartottunk, hogy az egész banda és a fél sulim könyörgőtt nekem, azért, hogy felvonszoljam magam a színpadra. Hát erre már nem mondhattam nemet.
-Na itt vagyok.- mondtam a színpad szélén (!) állva, de nem sokáig maradtam ott, mivel Pete megfonta a kezem és bevezettet a színpad közepére.
-Remek. Emberek ez a lány nert 5 VIP jegyet a december 31-ei Chicagói koncertünkre.- kezte Pete a történetem mesélését.
-De ez még nem minden. - mondta Patrik és ezzel elérte azt, hogy vörösebb legyen az arcom, mint Rudolf orra.
-Mivel velünk egy színpadon fog énekelni December 31-kén.- szált be a mesélésbe Andy is.- Na mit szóltok?
-És itt az ideje a reklámnka. - monda Joe, mire mindeki elmenevette magát.- Ki jön el megnézni? - kérdezte, mire moindenki ujjongott és kibálta, hogy:IGEN!,meg: ÉN!!!!. Na ha eddig nem izgultam azon, hogy ha lerontom az nem essz olyan nagy szégyen, mvel senki sem ismer, akkor most már fogok.
Mig mindenki kiabált és ujjongott (Joe és a többi fiú nem kis örömére) addig én odasúgtam Petenek a következőket:
-Feljöttem ide a színpadra, de ha megkérhetnélek arra, hogy ma egynvalamit ne kérj tőlem...
-Persze, mi lenne az?
- Kérlek, ne akard azt, hogy énekeljek, legalábbis ma ne...
-Rendben. De akkor én is kérek cserébe valamit.- mondat Pete.
-Had haljam.
-Csókolj meg!
-Mi? Most?
-Igen!
-Nem!
-Miért?
-Mert a suliban vagyunk, egy színpad közepén, ahol lát az egész diáksereg és a tanári kar?-kérdeztem inegrűlten.
-Jó, ez jogos... Mellesleg mi bajod van? - vont kérdőre.
-Ez nem a legalkalmasabb hely és időpnt, de már mondtam, hogy suli után lemondom.
-Jó, remélem is.
-De kezdjétek már el mert nem akarok délitán kettőig itt űlni!
-Csak nem zavar a társaságunk?- vonta fel a szemöldökét.
-Nem de na.... Mentem....- köszöntem el kúltúráltan.
                                                           _______
A koncert alatt teljesen kimentek a fejemből a gondolataim. Át adtam magam a zenének. A szólóknak, akordoknak, és az éneknek. Csak élveztam a koncertet. Valamiféle erőre kaptam, amire lássuk be nagy szükségem lessz, ha színt akarok vallani Petenek, és színt akarok vallani Petnek!
Nemsokára véget ért a koncert, aminek seni sem örűlt... Még a tanárok sem! Ilyen mondern tanárikara lenne a sulimnak? Jó tudni...
Feltápászkodtam a helyemről és elindúltam a diáktengeren kersesztűl a színpad mellet ácsorgó 5 alak felé. A négy fiú nem tudom kivel beszélgetett, mvial az a nő háttal állt nekem.
Mikor közelebb ért hozzájuk, csak akkor vettem észre, hogy az igazgatónővel beszélgetnk. Na akkor tipli van!!!
Hát nem jött össze, mivel az iagazgatónő kiszúrt és persz, hogy beszélni akart velem azok után amit afiúk a szinpadon mondtak.... Nagyon kössz!
-Miss Whide nem is monda, hogy hol és kikkel fog maga fellépni. - szólított meg nyáltól csöpögő hangján az igazgatónő. Hol van ez a hangszín, mikor nem értek valamit matekon és ott ordibálv magyaráz?
-Hát.. nem volt mikor.. - válaszoltam én is a nyáltól csöpögő hangszínemen.
-De nehogy szégyent hozzon az iskolánkra! - próbált komolyan beszélni velem.
-Nem állt színdékomban...
-Nagyon helyes! Most ha megbocsátanak mennem kell. Kellemes téliszünetett. A viszont látásra. - köszönt el a fiúktól is.
-Akko mehetünk? - fordúltam Pete felé, mikor már nem volt ot az igazgatónő.
-Persz.
-Remek. Akkor majd találkozunk. - búcsúzkodtam.
-Igen sziasztok! Jó mulatást! - köszöntek.
-Meg lessz!- válaszolt Pete...
Ó, ha tudnád... Ezzel kimentünk az aulából, az öltözők felé, mivel ott volt a cuccom. Míg elkészűltem Pete kiosztott pár atógrammott.
-Hová megyünk? - kérdezt, miközben az iskola udvaron sétáltunk.
-Egy parkba, ha megfelel.
-Meg.- válaszolta, mejd megakarta fogni a kezem, de én inkább a zsebembe raktam. Nem nagyon tetszett nekke, de nem mondott semmit.
Nem tudam volna megérínteni. Ez vagyok én, ha valami nyomja a lelekem és azt meg akarom beszélni valakivel akkor addig nem fogom tudni megérinteni és normálisan sem fogoktudni viselkedni vele...

Jessmine Whide Története-23. Fejezet

Visszaraktam a fül hallgatóm és elindultam az előadóterem felé. Majdnem felkiáltottam, mikor azt éreztem, hogy valaki megragadja a kezem, el kezd húzni és pá másodperccel később egy sötét sarokban találom magam, ahol az aki megragadta a kezem már csókol is... És az a valaki Pete volt. Legszívesbben maradtam volna és ellazulva hagyom, hogy tartson ő, de a bűntudatom nem engedte. Finoman eltoltam magamtól.
-Jól vagy? Valami baj van?- kérdezte aggódva és próbálta leolvasni az arcomról a gondolataimat, amiben a fény viszonyok úgymond az én oldalamon álltak.
-Hát nem igazán... Szeretnék mondani neked valamit.
-Mi a baj?
-Ez nem a legalkalmasabb hely... Suli után eljössz velem valahova beszélgetni?-érdeklődtem.
-Persze.-felelte.-De most már mennem kell.- mondta majd nyomott egy puszit a homlokomra és bevette magát a diák áradatba...
                                                                     ______
Beléptem az előadó terembe (másképp aulába) és automatikusan Ziát kezdtem el keresni a tekintetemmel. Meg is lett. Ott ült a második nevezzük szektorban hátulról  az 5-ik sorban középtájt Csabával és Tommal. Inkább végigállom ezt a valamit ami miatt elmaradnak az órák. Mit is kell végig állnom? Felnéztem a színpadra és hangszereket láttam. Dob, basszus gitár, elektromos gitárok.... Basszus! Más körülmények között örömömben ugráltam volna és közben pedig visítok, de most nem! Muszáj kijutnom innen.
Az ajtónál jártam mikor a kedvenc tanárom elállta az utam....
-Miss Whide! Hová ilyen sietősen?
-Csak a telefonomért megyek..
-Szó sem lehet róla! Ez egy rendkívüli esemény! Itt marad a végéig!
-De fel akarom kamerázni!
-Majd valaki felkamerázzak magánok.
-De....
-Semmi de! Most menjen vissza a helyére.
-Rendben.- erőltettem magamra egy mosolyt.- Hárpia-mormogtam, mikor elhaladtam előtte.
-Parancsol? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.
-Csap azt mondtam, hogy ária. Néha kimondom hangosan a gondolataimat.- magyaráztam.
-És mire gondolt?
-Arra, hogy meg kell tanulnom áriázni.- válaszoltam. Még mindig furán nézett rám, de nem nagyon zavart.
Mivel nem volt helyem, ezért úgy döntöttem, hogy a fal mellet fogok ülni és zenét hallgatok.
Azért ezt sosem gondoltam volna. Mondjuk úgy, hogy eljutok egy FOB koncertre és a helyet, hogy élőben hallgatnám őket, a telefonomról hallgatom a számaikat....
Valaki oldalba bökött. Tom.
-Jess beszélnem kell veled.- mondta, miután kivettem a fül hallgatóm a fülemből.
-Nem, nem kell.
-De én szeretnék.
-Én pedig nem ! Ez van!
-Kérlek...- könyörgött.
-Figyelj rám. Nem szeretnék veled a tegnap este történtekről beszélni értsd már meg! Nem tudod, milyen bűntudatot érzek amiatt, hogy tegnap csókolóztunk úgy, hogy én ráadásul nem mondathatom magamra azt, hogy a legjózanabb voltam.. Próbálom magam túltenni a dolgon, de addig nem fogom tudni, amíg el nem mondtam Petenek.... És nem tudom, hogy mit fog reagálni...
-Te el akarod neki mondani?
-Persze, hogy el akarom neki mondani!
-Mégis miért?- értetlenkedett.
-Azért, mert szeretem és szerintem ő is szeret és nem akarok neki hazudni. Szóval akár tetszik akár nem elfogom mondani neki. Ez van. És ha most megkérhetlek menj el!
-De...
-Kérlek menj el!-mondtam a sírással küszködve. Tom fel állt és ott hagyott a koncert kezdetéig egyedül....