Jessmine Whide Története-20. Fejezet

-Itthon vagyok!- kiáltottam, mikor bezáródott mögöttem a bejárati ajtó.
-A konyhában vagyok!-kiáltott vissza anyu. Éljen az értelmes komunikáció! Úgy tűnik generációkon át öröklődik... Gyorsan leöltöztem, és bemnetem anyuhoz a konyhába, ahonnan isteni illatok csalogattak.
-Szia anya, mi jót főzöl?- köszöntem, és egyben elhelyezkedtem az anyuval szembelévő bár székre a pult mellet.
-Bab gulyást, grill csirkét és tiramusut.- sorolta. Mind a kedvenceim!
-Milyért készítetted ezeket az ételeket? És kinek?- érdeklődtem, mivel anyu szakács, és vannak megrendelések amiket itthon is meg szokott csinálni.
-Vigasz díj és egyben gratuláció is, neked és a testvérednek. Meg persze nekünk is.
-Milyért vigasz díj?
-Mert apádnak el kell mennie és én s megyek vele, és nagy a valószínüsége annak, hogy nem érünk haza karácsonyig....
-Értem..... De remélem, hogy hazaértek.
-Én is...
-Dóri?- kérdeztem, miközben megkóstoltam a tiramisu krémet, amit anyu fejcsóválva figyelt.
-Elment a barát nőivel vásárolni.
-Apa?
-Mindjárt jön.- és abban a pillanatban, hogy kimondtam : Apa, be is lépette az ajtón.- Vagyis már itt is van.
-Szia Jessmine.- köszönt.- Hol voltál?
-Szia Apa. Próbán.
-Milyen próbán?
-Zenekari próbán.
-És az is a próba része, hogy az utcánkban csókolózol egy számomra ismeretlen fiatalemberrel?- az utolsó szót a lehető leggúnyosabb hangján mondta. Gondolom, nem kell mondanom, hogy a szívem kihagyott egy ütemet...
-Tessék?
-Jól hallottad!- szált be a beszélgetésbe anyu is.
-Nem, nem a próba része.
-Akkor milyért csókolóztál vele?
-Mert ő a barátom!
-Igazán? És mióta?- vont kérdőre apu.
-Egy ideje.
-Ismerem?-érdeklődött anya.
-Tulajdonképpen igen. Ő az akivel beszéltél telefonon.
-Igazán?
-Ki?- értetlenkedett apa.
-Majd elmesélem este.- zárta le a témát anya.
-Kérhetek enni?
-Persze kincsem, itt is van.- rakott egy tányér gőzölgő levest elém anyu.
-Köszönöm.- mondtam, majd nekiláttam az étel elpusztításának. A leves felénél tarthattam, amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám.
-Halló?
-Jess te vagy az?- hallottam a vonal túlsó felén lévő, bepánikolt barát nőm hangját.
-Igen. Zia hol vagy? Mi ez a nagy hangzavar?
-Egy buliban és elveszíttetem a telóm, Csabáéknál vagyok.Kérlek gyere értem.
-Rendben, csak szólok apunak...
-Nem! Nehogy szólj neki! Dórival nem tudtok értem jönni?
-Nincs itthon.
-Pete?
-Nem ugráltathatom, megértő, de neki is kell egy kis szabadidő...
-Akkor gyere értem  Tommal! Ő már vezethet!
-Rendben, csak felhívom. Félóránbelül ott vagyunk!
-Oké. Siess!- azzal lerakott.
-Anya elmehetek Toméknál?
-Persze.
-Két és fél órát kapsz!- jelenette ki ellent mondást nem tűrően apa.
-Köszönöm! Nagyon finom volt a leves anyu!- mondtam, miközben az előcsarnok felé vettem az irányt és gyorsan felöltöztem...- Elmentem! Majd jövök!- köszöntem el és hívtam Tomot.

Jessmine Whide Története-19. Fejezet

Már kezdett sötétedni, mikor beszálltunk az autóba és elindultunk haza. Tomot tettük ki először a házuk előtt.
-Hát köszönöm ezt a mai napot. Holnap találkozunk a téli szünet előtti utolsó napon.- mondta az utolsó mondatot nekem.
-Nincs mit.-felelt Pete.
-Rendben. Szia.- köszöntünk el egyszerre.
-Holnap lesz az utolsó tanítási napotok?- érdeklődött.
-Igen, miért?
-És mit szoktatok csinálni?- valószínüleg hülye arcot vágtam ezért még hozzátette.- Mármint rövidítette óráitok vannak, vagy tanultok vagy esetleg van valamilyen előadásotok?
-Rövidítette órák és előadás is szokott lenni...Miért érdekel annyira?
-Csak, hogy tudjam mikor mehetek érted.- felelte a kelleténél gyorsabban...
-Majd írok egy SMS-t.
-Oké-válaszolt Pete. Pont egy jelzőlámpa miatt álltunk, amikor már nem tudtam tovább magamban tartani a kérdést, ami egész délután foglalkoztatott.
-Hogy is van az a dolog, hogy neked rögtön el kell mondanod a Panic At The Disco énekesének, hogy per pillanat milyen fehérnemű van rajtam????? El tudod képzelni, hogy éreztem magam?- vontam kérdőre, ő nem csak döbbenten nézett rám.
-Bocs.. Én csak....- hebegte. Komolyan! Nekem ahhoz nagyon nagy tehetségem van, hogyan kell zavarba hozni az embereket.
-Te csak?- kérdeztem valamivel nyugodtabban.
-Csak véletlen volt!
-Aha. "Véletlen".- válaszoltam mérgesen, majd keresztbe font karral, mérgesen kezdtem tanulmányozni, az ablakon keresztül az utcát. Az út hátralévő részét így tettük meg. Az autó ismét megállt egy piros lámpánál, és én kiszálltam a járműből, mivel már nem volt messze a házunk. Pete a kávézó előtt ért utol.
-Jessmine, kérlek.... Csak nézz rám!- mondta Pete, mikor már közvetlenül a hátam mögött volt.
-Emlékszel mit mondtam neked a próbán?- kérdeztem, miközben hátrafordultam.
-"Ha itt végeztünk  neked véged!"?
-Szóval emlékszel.
-Persze, hogy emlékszem, mivel megfenyegettél! Pont te! Te, akiből ezt sosem néztem volna ki!- felelt sértődötten.
-Én sem néztem ki belőled, hogy Brendon Urie és a te közös témád az én fehérneműm!- vágtam rá hangosan, mire jó pár járó kelő visszafordult és néhány nénike is rosszalló pillantásokkal jutalmazott, ami per pillanat nem nagyon zavart.
-Ezt nem itt kéne megbeszélnünk....-felelte halkabban Pete.
-Akkor hol?
-Bárhol máshol.
-Akár egy zsinagógában is?
-Azért ott nem....- felelte, én pedig ismét elindultam hazafelé. Már az utolsó kanyart vettem volna be, hogy ráfordulhassak a cél egyenesre amikor ismét utolért megragadta a kezem, gyengéden, de mégis vas marokkal tartott, és maga felé fordított.
-Emlékszel az első csókunkra? Pont ezen a helyen történt. Azt hiszem, akkor szerettem beléd menthetetlenűl...- súgta a fülembe, majd megcsókolt. Nem úgy mint először, hanem  gyengén, az ajka épp hogy érintette az enyémet. Óvatosan csókolt, úgy mint amikor egy értékes porcelán baba vagy tányér van valakinek a kezében ami az illető számára felbecsülhetetlen.
-Ez így nem tisztességes dolog....-mondtam suttogva, miután elhúzódtunk egymástól.
-Mert?
-Én most haragszom rád, gondolom tudod mi okból, és ez most olyan mintha meg akarnál vesztegetni, hogy ne legyen nagy büntetésed..
-Milyen büntetést?-csodálkozott.
-Azt amit kapni fogsz!
-Sértő még csak az is, hogy ilyesmit feltételezel rólam.-felelte tetettet felháborodással.
-Hát, én csak azt mondom amit látok és érzek.-válaszoltam.
-És most mit érzel?
-Erős késztetést arra, hogy odarúgjak jó erőset, ahova sosem szeretnéd, de viszont meg is csókolnálak...
-Én az utóbbira szavaznék...- mondta és lassan elkezdett közeledni felém.
-Sejtettem.- feleltem egy mosoly kíséretében, majd elváltam tőle és folytattam az utam hazafelé...