Jessmine Whide Története-19. Fejezet

Már kezdett sötétedni, mikor beszálltunk az autóba és elindultunk haza. Tomot tettük ki először a házuk előtt.
-Hát köszönöm ezt a mai napot. Holnap találkozunk a téli szünet előtti utolsó napon.- mondta az utolsó mondatot nekem.
-Nincs mit.-felelt Pete.
-Rendben. Szia.- köszöntünk el egyszerre.
-Holnap lesz az utolsó tanítási napotok?- érdeklődött.
-Igen, miért?
-És mit szoktatok csinálni?- valószínüleg hülye arcot vágtam ezért még hozzátette.- Mármint rövidítette óráitok vannak, vagy tanultok vagy esetleg van valamilyen előadásotok?
-Rövidítette órák és előadás is szokott lenni...Miért érdekel annyira?
-Csak, hogy tudjam mikor mehetek érted.- felelte a kelleténél gyorsabban...
-Majd írok egy SMS-t.
-Oké-válaszolt Pete. Pont egy jelzőlámpa miatt álltunk, amikor már nem tudtam tovább magamban tartani a kérdést, ami egész délután foglalkoztatott.
-Hogy is van az a dolog, hogy neked rögtön el kell mondanod a Panic At The Disco énekesének, hogy per pillanat milyen fehérnemű van rajtam????? El tudod képzelni, hogy éreztem magam?- vontam kérdőre, ő nem csak döbbenten nézett rám.
-Bocs.. Én csak....- hebegte. Komolyan! Nekem ahhoz nagyon nagy tehetségem van, hogyan kell zavarba hozni az embereket.
-Te csak?- kérdeztem valamivel nyugodtabban.
-Csak véletlen volt!
-Aha. "Véletlen".- válaszoltam mérgesen, majd keresztbe font karral, mérgesen kezdtem tanulmányozni, az ablakon keresztül az utcát. Az út hátralévő részét így tettük meg. Az autó ismét megállt egy piros lámpánál, és én kiszálltam a járműből, mivel már nem volt messze a házunk. Pete a kávézó előtt ért utol.
-Jessmine, kérlek.... Csak nézz rám!- mondta Pete, mikor már közvetlenül a hátam mögött volt.
-Emlékszel mit mondtam neked a próbán?- kérdeztem, miközben hátrafordultam.
-"Ha itt végeztünk  neked véged!"?
-Szóval emlékszel.
-Persze, hogy emlékszem, mivel megfenyegettél! Pont te! Te, akiből ezt sosem néztem volna ki!- felelt sértődötten.
-Én sem néztem ki belőled, hogy Brendon Urie és a te közös témád az én fehérneműm!- vágtam rá hangosan, mire jó pár járó kelő visszafordult és néhány nénike is rosszalló pillantásokkal jutalmazott, ami per pillanat nem nagyon zavart.
-Ezt nem itt kéne megbeszélnünk....-felelte halkabban Pete.
-Akkor hol?
-Bárhol máshol.
-Akár egy zsinagógában is?
-Azért ott nem....- felelte, én pedig ismét elindultam hazafelé. Már az utolsó kanyart vettem volna be, hogy ráfordulhassak a cél egyenesre amikor ismét utolért megragadta a kezem, gyengéden, de mégis vas marokkal tartott, és maga felé fordított.
-Emlékszel az első csókunkra? Pont ezen a helyen történt. Azt hiszem, akkor szerettem beléd menthetetlenűl...- súgta a fülembe, majd megcsókolt. Nem úgy mint először, hanem  gyengén, az ajka épp hogy érintette az enyémet. Óvatosan csókolt, úgy mint amikor egy értékes porcelán baba vagy tányér van valakinek a kezében ami az illető számára felbecsülhetetlen.
-Ez így nem tisztességes dolog....-mondtam suttogva, miután elhúzódtunk egymástól.
-Mert?
-Én most haragszom rád, gondolom tudod mi okból, és ez most olyan mintha meg akarnál vesztegetni, hogy ne legyen nagy büntetésed..
-Milyen büntetést?-csodálkozott.
-Azt amit kapni fogsz!
-Sértő még csak az is, hogy ilyesmit feltételezel rólam.-felelte tetettet felháborodással.
-Hát, én csak azt mondom amit látok és érzek.-válaszoltam.
-És most mit érzel?
-Erős késztetést arra, hogy odarúgjak jó erőset, ahova sosem szeretnéd, de viszont meg is csókolnálak...
-Én az utóbbira szavaznék...- mondta és lassan elkezdett közeledni felém.
-Sejtettem.- feleltem egy mosoly kíséretében, majd elváltam tőle és folytattam az utam hazafelé...