Másnap reggel olyan 10 óra tájt ébredhettem fel, mivel éreztem, hogy simogatják a kezem. Pete mellettem feküdt, felém fordulva. Az ablakon erős fény áradt be amire még az is rátett, hogy az ágynemű fehér volt...
-Jó reggelt.- köszöntem Petenek.
-Neked is.
-Mióta vagy ébren?- kérdeztem, majd óvatosan a mellkasára hajtottam a fejem.
-Nem tudom... De lassan fel kellene kelni mert kezdek éhes lenni.
-Én is... Csak olyan jó itt feküdni...
-Ez is igaz.
Ennyit beszéltünk, mert valahogy elaludtam. Majd olyan 30 perc eledelével ébredtem fel megint, mert tányér csörömpölést hallottam. Felkaptam az első dolgot, ami a szekrényben a kezembe akadt (ami Pete egyik inge volt) és kimentem a nappaliba.
-Felébresztettelek?- kérdezte
-Igen, de nem baj.- feleltem mosolyogva.
-Akkor jó, csak úgy mellékesen, jó az inged.
-Köszi, tudom. Mi ez?- kérdeztem, mikor megláttam az ételekkel megpakolt asztalt.
-Reggeli.
-De ilyen sok?
-Csak nem félted az alakod?- kérdezte nevetve.
-De egy kicsit, mert nem kellet érte sokat dolgoznom és nem akarok meghízni, mert akkor majd tornáznom is kellene és én meg a rendszeres test mozgás!
-Nyugi ez nem mind a miénk.
-Hanem?
-Átjönnek a többiek is.
-Ja... Akkor szerintem megyek felveszek egy sortot.
-Hát azt miattam nem muszáj...- mondta Pete mosolyogva, miközben közeledett felém.
-Tudom...
-Akkor?-megfogta a derekam.
-Nem is miattad.- közelebb húzott.
-Hanem?
-A többiek miatt.- feleltem, miközben megcsókolt.
-Így már értem.- monda, miután elengedett (kb.:10-15 perccel később). Így én elmentem felvenni egy sortot. Jó az egy dolog hogy tél van és hideg van, de a fekete sortom nagyon szeretem felvenni a vastag, kereszt mintás harisnyámmal. DE (!) csalódottan állapítottam meg, hogy mind a kettőt otthon hagytam, helyette, felvettem egy fekete szoknyát és egy fekete comb zoknit. Miután itt végeztem, a fürdő felé vettem az irányt és kontyba rendeztem a hajam, (nem tudom, hogy miért, nem szoktam gyakran így viselni) majd egy kis sminket, ami alatt csak enyhe alapozót, spirált és ajak balzsamot kell érteni. Mivel elkészültem és idő közben a többiek is megérkeztek alkalmasnak láttam az időt a társasághoz való csatlakozáshoz.
-Jó reggelt!- köszönte mikor beértem a nappaliba, a hol a többiek mar az asztalnál ültek és beszélgettek.
-Inkább napot.- reagált elsőnek Joe.
-Jessmine most valahogy más vagy...-mondta Andy.
-Csak a hajam miatt..
-Nem a hajad miatt, hanem valahogyan komolyabbnak nézel ki.- mondta Patrick.
-A frizura sokat tesz...-erősködtem tovább.
-Nem, igazuk van...- szált be a beszélgetésbe Pete is.
-Ezt meg hogy értitek?
-Olyan...-mondta Patrick
-Meg magyarázhatatlan...- folytatta Andy.
-Mintha...-Próbált segíteni Joe
-Felnőtt lennél...- szerette volna lezárni Pete. Csakhogy így ennek az egésznek semmi értelme nem volt.
-Na akkor most eszünk, vagy tovább akarjátok azt a témát boncolgatni, hogy "Jessmine megváltozott!", mert ha a másik mellet döntenétek, akkor kérlek menjetek egy olyan helyre ahol nem kell ezt hallgatnom, és nyugodtan tudok enni.-soroltam fel a lehetőségeket. Most vagy a hatásos monológomnak köszönhetően, vagy azért mert enyhén tikkelt a szemem vagy ennek a két dolognak a hatására abbahagyták ezt a témát és inkább elkeztek enni. Na azt most szeretném leszögezni, hogy nem a sok indulat miatt tikkelt a szemem, hanem ezért, mert éhes voltam. Nálam ez egy normális dolog, hogy ha éhes vagyok akkor elkezd rángatózni a bal szemem. Nem egy kellemes dolog, de sajnos ezt el kell fogadnom.
A reggeli innentől, egy kis beszélgetéssel folytatódót, de csak a fiúk között, mivel az volt a téma, hogy mikor induljanak majd el, hogy időben a helyszínre érkezzenek. Az egy, hogy a koncert csak 3 nap múlva lesz.
-Mit csinálsz?- kérdezte Pete, miután a többiek visszamentek a szabályukra én pedig elkezdtem összepakolni egy kicsit az asztalt.
-Rakodom.
-De minek? A szoba pincér megcsinálja.
-Egy csomó helyen kell neki mások után elrakodni, ennyi öröme legyen már ezen a napon.- feleltem. Pete erre nem reagált rögtön csak állt egy darabig és nézte, ahogy összekaparom a maradékot és a tányérokat pedig egymásra rakom. Majd megkérdezte, hogy jól vagyok e.
-Miért ne lenék?
-Nem tudom, nem egy olyan embernek ismertelek meg aki szívesen elpakol mások után.
-De nem ti mondtátok, hogy megváltoztam?- kérdeztem egy picit idegesen, de pontosan, nem tudom, hogy miért.
-Oh, hogy még mindig itt tartunk.
-Igen itt tartunk.
-De miért idegesit ez téged ennyire?-kérdezte.
-Nem tudom! Nem akartam megváltozni,sem felnőni! De ez biztos a körülmények alakulása miatt van...
-De nem tehetsz ellene semmi. Főleg az ellen, hogy felnőj. Ez az élet rendje. Nem maradhatsz örökre gyerek.
-Nem is örök gyerek akarok maradni, csak egy olyan ember, aki kellőképpen komolytalan, de ha a helyzet azt szeretné, akkor nagyon is tud komoly lenni..
-De már olyan ember vagy!- mondta Pete, miközben a két keze közzé fogta az arcom és letörölte azokat a könnyeket, amiket eddig észre sem vettem. Hogy az annak köszönhető boldogság könnyei voltak, hogy a barátom szerint olyan ember vagyok amilyen akartam lenni, vagy egy teljesen más érzelem löket könnye ezt nem tudom biztosan.
-Tényleg?
-Igen... Meg mióta is érdekel téged, hogy mit gondolnak rólad mások?
-Engem az sokkal jobban érdekel, hogy te mit gondolsz rólam.
-Hogy mit gondolok?
-Ühüm.
-Nos, drága Jessmine én azt gondolom, hogy te egy okos, gyönyörű, jó humorral rendelkező, tehetséges, makacs, néha önfejű, a korodhoz képest igenis érett és ha kell akkor komoly lány vagy. Szeretem az apró szeplőidet, szeretem a hajadat babrálni, sőt még az ilyen hisztijeid is szeretem! Szeretlek ahogy vagy! Még ha néha picit lökött is vagy, de legalább az én kis lökötkém. Egyszerűen csak szeretlek! És nem tudom, hogy hányszor kell még neked ezt elmondanom. hogy végre elhidd és te is szeresd magad.
-De én szeretem magam, főleg ha ilyen szépeket mondasz nekem...
-Akkor most minden nap valljak neked szerelmet?- kérdezte mosolyogva.
-Hát ahogy gondolod, nem egy rossz ötlet.
-Néha olyan hülye ötleteid vannak!
-Ez most kivételesen a te ötleted volt, ne akard rám kenni.- válaszoltam nevetve.
-Ó a francba!-tettet csalódotságot, mire elnevettem magam.
-Szeretlek!- mondtam, majd megcsókoltam. Nem ő engem hanem én őt.
Ez a két dolog ha belegondolok a ritka pillanatok közzé tartozott, és csodás volt!
-Jó reggelt.- köszöntem Petenek.
-Neked is.
-Mióta vagy ébren?- kérdeztem, majd óvatosan a mellkasára hajtottam a fejem.
-Nem tudom... De lassan fel kellene kelni mert kezdek éhes lenni.
-Én is... Csak olyan jó itt feküdni...
-Ez is igaz.
Ennyit beszéltünk, mert valahogy elaludtam. Majd olyan 30 perc eledelével ébredtem fel megint, mert tányér csörömpölést hallottam. Felkaptam az első dolgot, ami a szekrényben a kezembe akadt (ami Pete egyik inge volt) és kimentem a nappaliba.
-Felébresztettelek?- kérdezte
-Igen, de nem baj.- feleltem mosolyogva.
-Akkor jó, csak úgy mellékesen, jó az inged.
-Köszi, tudom. Mi ez?- kérdeztem, mikor megláttam az ételekkel megpakolt asztalt.
-Reggeli.
-De ilyen sok?
-Csak nem félted az alakod?- kérdezte nevetve.
-De egy kicsit, mert nem kellet érte sokat dolgoznom és nem akarok meghízni, mert akkor majd tornáznom is kellene és én meg a rendszeres test mozgás!
-Nyugi ez nem mind a miénk.
-Hanem?
-Átjönnek a többiek is.
-Ja... Akkor szerintem megyek felveszek egy sortot.
-Hát azt miattam nem muszáj...- mondta Pete mosolyogva, miközben közeledett felém.
-Tudom...
-Akkor?-megfogta a derekam.
-Nem is miattad.- közelebb húzott.
-Hanem?
-A többiek miatt.- feleltem, miközben megcsókolt.
-Így már értem.- monda, miután elengedett (kb.:10-15 perccel később). Így én elmentem felvenni egy sortot. Jó az egy dolog hogy tél van és hideg van, de a fekete sortom nagyon szeretem felvenni a vastag, kereszt mintás harisnyámmal. DE (!) csalódottan állapítottam meg, hogy mind a kettőt otthon hagytam, helyette, felvettem egy fekete szoknyát és egy fekete comb zoknit. Miután itt végeztem, a fürdő felé vettem az irányt és kontyba rendeztem a hajam, (nem tudom, hogy miért, nem szoktam gyakran így viselni) majd egy kis sminket, ami alatt csak enyhe alapozót, spirált és ajak balzsamot kell érteni. Mivel elkészültem és idő közben a többiek is megérkeztek alkalmasnak láttam az időt a társasághoz való csatlakozáshoz.
-Jó reggelt!- köszönte mikor beértem a nappaliba, a hol a többiek mar az asztalnál ültek és beszélgettek.
-Inkább napot.- reagált elsőnek Joe.
-Jessmine most valahogy más vagy...-mondta Andy.
-Csak a hajam miatt..
-Nem a hajad miatt, hanem valahogyan komolyabbnak nézel ki.- mondta Patrick.
-A frizura sokat tesz...-erősködtem tovább.
-Nem, igazuk van...- szált be a beszélgetésbe Pete is.
-Ezt meg hogy értitek?
-Olyan...-mondta Patrick
-Meg magyarázhatatlan...- folytatta Andy.
-Mintha...-Próbált segíteni Joe
-Felnőtt lennél...- szerette volna lezárni Pete. Csakhogy így ennek az egésznek semmi értelme nem volt.
-Na akkor most eszünk, vagy tovább akarjátok azt a témát boncolgatni, hogy "Jessmine megváltozott!", mert ha a másik mellet döntenétek, akkor kérlek menjetek egy olyan helyre ahol nem kell ezt hallgatnom, és nyugodtan tudok enni.-soroltam fel a lehetőségeket. Most vagy a hatásos monológomnak köszönhetően, vagy azért mert enyhén tikkelt a szemem vagy ennek a két dolognak a hatására abbahagyták ezt a témát és inkább elkeztek enni. Na azt most szeretném leszögezni, hogy nem a sok indulat miatt tikkelt a szemem, hanem ezért, mert éhes voltam. Nálam ez egy normális dolog, hogy ha éhes vagyok akkor elkezd rángatózni a bal szemem. Nem egy kellemes dolog, de sajnos ezt el kell fogadnom.
A reggeli innentől, egy kis beszélgetéssel folytatódót, de csak a fiúk között, mivel az volt a téma, hogy mikor induljanak majd el, hogy időben a helyszínre érkezzenek. Az egy, hogy a koncert csak 3 nap múlva lesz.
-Mit csinálsz?- kérdezte Pete, miután a többiek visszamentek a szabályukra én pedig elkezdtem összepakolni egy kicsit az asztalt.
-Rakodom.
-De minek? A szoba pincér megcsinálja.
-Egy csomó helyen kell neki mások után elrakodni, ennyi öröme legyen már ezen a napon.- feleltem. Pete erre nem reagált rögtön csak állt egy darabig és nézte, ahogy összekaparom a maradékot és a tányérokat pedig egymásra rakom. Majd megkérdezte, hogy jól vagyok e.
-Miért ne lenék?
-Nem tudom, nem egy olyan embernek ismertelek meg aki szívesen elpakol mások után.
-De nem ti mondtátok, hogy megváltoztam?- kérdeztem egy picit idegesen, de pontosan, nem tudom, hogy miért.
-Oh, hogy még mindig itt tartunk.
-Igen itt tartunk.
-De miért idegesit ez téged ennyire?-kérdezte.
-Nem tudom! Nem akartam megváltozni,sem felnőni! De ez biztos a körülmények alakulása miatt van...
-De nem tehetsz ellene semmi. Főleg az ellen, hogy felnőj. Ez az élet rendje. Nem maradhatsz örökre gyerek.
-Nem is örök gyerek akarok maradni, csak egy olyan ember, aki kellőképpen komolytalan, de ha a helyzet azt szeretné, akkor nagyon is tud komoly lenni..
-De már olyan ember vagy!- mondta Pete, miközben a két keze közzé fogta az arcom és letörölte azokat a könnyeket, amiket eddig észre sem vettem. Hogy az annak köszönhető boldogság könnyei voltak, hogy a barátom szerint olyan ember vagyok amilyen akartam lenni, vagy egy teljesen más érzelem löket könnye ezt nem tudom biztosan.
-Tényleg?
-Igen... Meg mióta is érdekel téged, hogy mit gondolnak rólad mások?
-Engem az sokkal jobban érdekel, hogy te mit gondolsz rólam.
-Hogy mit gondolok?
-Ühüm.
-Nos, drága Jessmine én azt gondolom, hogy te egy okos, gyönyörű, jó humorral rendelkező, tehetséges, makacs, néha önfejű, a korodhoz képest igenis érett és ha kell akkor komoly lány vagy. Szeretem az apró szeplőidet, szeretem a hajadat babrálni, sőt még az ilyen hisztijeid is szeretem! Szeretlek ahogy vagy! Még ha néha picit lökött is vagy, de legalább az én kis lökötkém. Egyszerűen csak szeretlek! És nem tudom, hogy hányszor kell még neked ezt elmondanom. hogy végre elhidd és te is szeresd magad.
-De én szeretem magam, főleg ha ilyen szépeket mondasz nekem...
-Akkor most minden nap valljak neked szerelmet?- kérdezte mosolyogva.
-Hát ahogy gondolod, nem egy rossz ötlet.
-Néha olyan hülye ötleteid vannak!
-Ez most kivételesen a te ötleted volt, ne akard rám kenni.- válaszoltam nevetve.
-Ó a francba!-tettet csalódotságot, mire elnevettem magam.
-Szeretlek!- mondtam, majd megcsókoltam. Nem ő engem hanem én őt.
Ez a két dolog ha belegondolok a ritka pillanatok közzé tartozott, és csodás volt!
