Elnézést kérek a tolakodásért, csak annyit akarok, hogy a ha minden jó akkor már majd rendszeresebben lesznek fent részek:) (ha még valaki olvassa egyáltalán...) És azt szeretném kérni (persze nem kötelező), de ha tetszik a blog, vagy az adott rész, vagy van valami hozzáfűzni valótok, azt nyugodtan írjátok le :) Na de nem is untatlak tovább benneteket, jöjjön aminek jönnie kell :D
_____
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy valaki benyit a szobámba. Ki más is lenne mint apa! De (szerencsére) az a látvány fogadta, hogy én pizsiben az ágyamon fekszem, Pete pedig felöltözve a szobámban lévő díványon fekszik. Még jó, hogy le tudtuk beszélni a folytonos ellenőrzésekről, mert ha mondjuk hajnali fél kettőkor benyit, nem ez a látvány fogadja az biztos...
-Itt az ideje felkelni, reggeli van!- mondja morcosan, majd bevágja az ajtót.
-Jó reggelt...- súgja halkan a fülembe a szavakat. A meleg lehelete csiklandozza a fülem, és ebbe bele borzongok.
-Szia...- felelem én is halkan, a normális hangomnál kicsit gyerekesebben, de ez abban a pillanatban nem érdekel, mert csak azt tudom, hogy meg akarom csókolni! Amit 3 másodperccel később meg is teszek....
Körülbelül 4 percig maradunk így, majd Pete elhúzódik.
-Tudod, nem kellene ebbe most nagyon belemelegedni, mert itthon vannak a szüleid, és van egy olyan érzésem, hogy ha két percen belül nem érünk le akkor apud vasvillával fogja betörni az ajtót.-mondja Pete. Az utolsó pár szó hallatán kitör belőlem a nevetés, mert sosem láttam még a kezében vasvillát, de arra nagy az esély, hogy pár percen belül feljön érettünk, így kénytelen vagyok kimászni az ágyból és a szekrény felé venni az irányt. Pizsamának Pete egyik felsőjét használom (pont takar), amit még régebben csórtam el tőle, és amin most is érzem az illatát. Előveszek egy magas derekú farmer nadrágot, amihez egy bő fazonú felsőt választok és gyorsan fel is veszem a ruhákat. Átvonulok a fürdőbe, hogy rendbe rakjam a fejem. Három perccel, és sok hajszál fájdalmas távozása után visszamegyek a szobámba és lemegyünk együtt a konyhába.
Reggeli alatt nem történt semmi érdekes.Mindenki bejelentedte az aznapi tervét.Én és Pete megmondtuk. hogy el kell mennünk próbálni.Apa munkába megy. Anya egy rendezvény szerveőhöz, aki felkérte őt, egy esemény ételeinek a biztositására vagy mire. Bob és Dóri pedig nem mondtak konkrét helyet, csak azt, hogy a városba kell menniük.
A reggeli végeztével, mindenki elpakolt maga után, Madja mentünk is a dolgunkra.
Már az utcán sétáltunk, mikor Pete ezt mondta.
-Nem is olyan rossz a családod.
-Hát igen,el lehet viselni.- válaszoltam nevetve.
-De most komolyan.
-Én komolyan mondtam.- feleltem szintén nevetve.- Szerinted mi van Bob és Dóri között?
-Hogy érted , hogy mi? Tegnap kérte meg a kezét!
-Tudom, ott voltam, de nem lehet, hogy valamit nem mondtak el?
-Lehet, mivel mindenkinek vannak titkai, elvégre te sem mondtál el pár "dolgot" a szüleidnek.
-Ez igaz, de nekem akkor is olyan érzésem van mintha valamit titkolnának.
-Figyelj,-kezdte, és közben megállt és a szemembe nézett- ha elszeretnék mondani akkor el is fogják, csak légy egy picit türelmes, rendben?
-Igen.- feleltem.
_______
-Na leellenőrizted?- kérdezte Brendon Peteet ahogy megérkeztünk.
-Igen.
-És?
-Nem csalt de jobb nálad, de nálam nem.
-Ezzel most mindenkinek elfogsz dicsekedni?- kérdeztem nevetve.
-Igen.- mondta, majd visszafordul Brendonhoz.
-Szia Jessmine.
-Heló Joe, hogy vagy?- kérdeztem mosolyogva.
-Köszi jól...
-Van valami baj??
-Nincs, csak tudod nehéz úgy aludni, ha a gyerek harminc percenként felébred és nagyon hangosan elkezd sírni.
-Ó, értem. De ez már csak 4-5 évig lesz így, utána lemegy iskolába, majd lassan egyetemre és te meg azon kapod magad, hogy egy ötven éves pocakos bácsi vagy aki egész nap csak üldögél és visszasírja azokat az időket, amikor a lánya még kisbaba volt és sírt, nem pedig bulizni és fiúzni járt.
-Na azért annyira előre még ne rohanjunk!- tedte fel a kezét.
-Jó rendben.- tört ki belőlem a nevetés, amikor eszembejutot milyen vicces arcot vágott, mikor azt mondtam neki, hogy a lánya bizony pasizni fog, és ezt nem tudja megakadályozni. És akkor bevéste magát a fejembe egy gondolat. Vajon én átfogom ezt élni? Ha igen akkor mikor? És kivel? Jól csinálnám vagy olyan lennék mint néha most vagyok felelőtlen és önfejű? Nem tudom miért gondolkodom ilyeneken 17 évesen...
-Na akkor kezdhetjük?- kérdezte Patrick, mire mindenki a helyére ment. Legalább van valami ami eltereli most a gondolataim, amit annyira szeretek mint a gyerekeket, mégpedig a zenélés!
_____
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy valaki benyit a szobámba. Ki más is lenne mint apa! De (szerencsére) az a látvány fogadta, hogy én pizsiben az ágyamon fekszem, Pete pedig felöltözve a szobámban lévő díványon fekszik. Még jó, hogy le tudtuk beszélni a folytonos ellenőrzésekről, mert ha mondjuk hajnali fél kettőkor benyit, nem ez a látvány fogadja az biztos...
-Itt az ideje felkelni, reggeli van!- mondja morcosan, majd bevágja az ajtót.
-Jó reggelt...- súgja halkan a fülembe a szavakat. A meleg lehelete csiklandozza a fülem, és ebbe bele borzongok.
-Szia...- felelem én is halkan, a normális hangomnál kicsit gyerekesebben, de ez abban a pillanatban nem érdekel, mert csak azt tudom, hogy meg akarom csókolni! Amit 3 másodperccel később meg is teszek....
Körülbelül 4 percig maradunk így, majd Pete elhúzódik.
-Tudod, nem kellene ebbe most nagyon belemelegedni, mert itthon vannak a szüleid, és van egy olyan érzésem, hogy ha két percen belül nem érünk le akkor apud vasvillával fogja betörni az ajtót.-mondja Pete. Az utolsó pár szó hallatán kitör belőlem a nevetés, mert sosem láttam még a kezében vasvillát, de arra nagy az esély, hogy pár percen belül feljön érettünk, így kénytelen vagyok kimászni az ágyból és a szekrény felé venni az irányt. Pizsamának Pete egyik felsőjét használom (pont takar), amit még régebben csórtam el tőle, és amin most is érzem az illatát. Előveszek egy magas derekú farmer nadrágot, amihez egy bő fazonú felsőt választok és gyorsan fel is veszem a ruhákat. Átvonulok a fürdőbe, hogy rendbe rakjam a fejem. Három perccel, és sok hajszál fájdalmas távozása után visszamegyek a szobámba és lemegyünk együtt a konyhába.
Reggeli alatt nem történt semmi érdekes.Mindenki bejelentedte az aznapi tervét.Én és Pete megmondtuk. hogy el kell mennünk próbálni.Apa munkába megy. Anya egy rendezvény szerveőhöz, aki felkérte őt, egy esemény ételeinek a biztositására vagy mire. Bob és Dóri pedig nem mondtak konkrét helyet, csak azt, hogy a városba kell menniük.
A reggeli végeztével, mindenki elpakolt maga után, Madja mentünk is a dolgunkra.
Már az utcán sétáltunk, mikor Pete ezt mondta.
-Nem is olyan rossz a családod.
-Hát igen,el lehet viselni.- válaszoltam nevetve.
-De most komolyan.
-Én komolyan mondtam.- feleltem szintén nevetve.- Szerinted mi van Bob és Dóri között?
-Hogy érted , hogy mi? Tegnap kérte meg a kezét!
-Tudom, ott voltam, de nem lehet, hogy valamit nem mondtak el?
-Lehet, mivel mindenkinek vannak titkai, elvégre te sem mondtál el pár "dolgot" a szüleidnek.
-Ez igaz, de nekem akkor is olyan érzésem van mintha valamit titkolnának.
-Figyelj,-kezdte, és közben megállt és a szemembe nézett- ha elszeretnék mondani akkor el is fogják, csak légy egy picit türelmes, rendben?
-Igen.- feleltem.
_______
-Na leellenőrizted?- kérdezte Brendon Peteet ahogy megérkeztünk.
-Igen.
-És?
-Nem csalt de jobb nálad, de nálam nem.
-Ezzel most mindenkinek elfogsz dicsekedni?- kérdeztem nevetve.
-Igen.- mondta, majd visszafordul Brendonhoz.
-Szia Jessmine.
-Heló Joe, hogy vagy?- kérdeztem mosolyogva.
-Köszi jól...
-Van valami baj??
-Nincs, csak tudod nehéz úgy aludni, ha a gyerek harminc percenként felébred és nagyon hangosan elkezd sírni.
-Ó, értem. De ez már csak 4-5 évig lesz így, utána lemegy iskolába, majd lassan egyetemre és te meg azon kapod magad, hogy egy ötven éves pocakos bácsi vagy aki egész nap csak üldögél és visszasírja azokat az időket, amikor a lánya még kisbaba volt és sírt, nem pedig bulizni és fiúzni járt.
-Na azért annyira előre még ne rohanjunk!- tedte fel a kezét.
-Jó rendben.- tört ki belőlem a nevetés, amikor eszembejutot milyen vicces arcot vágott, mikor azt mondtam neki, hogy a lánya bizony pasizni fog, és ezt nem tudja megakadályozni. És akkor bevéste magát a fejembe egy gondolat. Vajon én átfogom ezt élni? Ha igen akkor mikor? És kivel? Jól csinálnám vagy olyan lennék mint néha most vagyok felelőtlen és önfejű? Nem tudom miért gondolkodom ilyeneken 17 évesen...
-Na akkor kezdhetjük?- kérdezte Patrick, mire mindenki a helyére ment. Legalább van valami ami eltereli most a gondolataim, amit annyira szeretek mint a gyerekeket, mégpedig a zenélés!
