Hát üdv mindenkinek! Azt szeretném közölni, hogy nem tudom, milyen gyakran lesznek fent az új részek. Megpróbálok legalább hetente 3/4-et ahogy az időm engedi. Remélem sikerül minél gyakrabban új részeket hoznom:) Addig is jó olvasást a következő fejezethez:)
*5 nappal később*
Az elkövetkezendő pár napban semmi érdekes nem történt. Reggelente Pete karjaiban, vagy mellett ébredtem, amit egyikünknek se esett nehezére megszokni. Az időt ami az ébredés és a próbák között volt, vagy filmezéssel, vagy beszélgetéssel, vagy bevásárlással, vagy társasozással, esetleg más el foglaltsággal és néha az előbb felsoroltak mindegyikével töltöttük ki. Próbák után általában sétáltunk a parkban, és élveztük egymás társaságát, csak úgy mint egész nap. Egyszer hógolyó csata alakult ki köztünk, csak azért mert azt mondtam, hogy ne öltözzön be mikulásnak(?). Néha anyáéknak és Dórinak is ezébe jutottam.
Aztán eljött a péntek reggel.... Ez a nap is úgy indult mint a többi, csak egy kicsit akció dúsabb volt.
Arra ébredtem, hogy a Pete a fülembe súgja, hogy jó reggelt. De mikor akartam átfordulni a másik oldalra, hogy én is üdvözölhessem véletlenül orrba vertem... könyökkel... . Mentségemre szóljon,én nem tudtam, hogy még mindig felém hajol.
-Auu!-ordított fel Pete.
-Jeszus! Nem tudtam! Bocsi! Véletlen volt Nagyon fáj?- kérdeztem 3 másodperc alatt.
-Aha...-felelte az orrát szorongatva, aminek köszönhetően olyan hülye hangja lett, hogy alig bírtam visszatartani a nevetésem.
-Mutasd.- kérleltem. Fintorogva elvette a kezét. Nem vérzett, nem állt ferdén és nem is volt megdagadva.
-Semmi baja.- jelentettem ki.
-De attól még fáj!
-Katona dolog! Tudod hányszor volt már baja az orromnak? És itt vagyok!
-Nem, de gondolom elmondod.
-Azért sem. Mindjárt jövök.- mondtam, majd lementem a konyhába, és egyenesen a hűtő felé vettem az irányt. Mire találtam egy csomag borsót a mélyhűtőben, lefagyott a kezem. Becsomagoltam, egy kendőbe és vissza sietem az emeletre. Pete még mindig az ágyon feküdt.
-Itt is vagyok.-mondtam az ágy mellé lépve.
-Akkor elmondod?
-Mit?
-Hogy mik történtek az orroddal.
-Jaj, persze. Egyszer mikor játszás közben beszóltam Dórinak, meglökött és bevertem az orrom, de nem vérzett. Ennek ellenére ő sem úszta meg... Vagy mikor tesin röpiztünk és a B-és lányok ellen röpiztunk, és az egyik lány, akivel nem nagy bírjuk egymást arcon talált , na akkor vérzett az orrom, de neki is, mert pontosan célzok... Vagy egyszer mikor véletlenéül lefejeltem az egyik osztály társam talán másodikban...- gondolkodtam elmélázva.
-Hogy lehet valakit véletlenül lefejelni?
-Hát úgy, hogy azt mértük össze ki a magasabb és nekem pont az orromig ért és valaki meg meglökte hátulról.
-Jaj így már értem... Nem is tudtam, hogy ilyen kis harcias vagy.
-Most már tudod, szóval vigyázz.
-Megpróbálok, de mi lenne, ha lassan ráraknád azt a jeget az orromra.
-Miért én?
-Mert te biztosan óvatosabb vagy.
-Mondod ezt annak, aki orrba vágott.-nevettem, de nem ellenkeztem tovább.- Pete így oldalrol nem fogom tudni normálisan rárakni, ha állandóan csak mocorogni fogsz, mint egy 4 éves gyerek, aki fél a fogorvostól! Esetleg ha...
-Csak nyugottan.- Válaszolta.- De ki kérem magamnak a 4 éves gyereket! Minimum 6 éves szinten viselkedem!
-Jó elnézést.- mondtam, miközben ráültem a derekára és onnan folytattam a "munkát". Pár perc múlva nevetésre lettem figyelmes.
-Most mg mi bajod van?- tettem csípőre a kezem.
-Semmi, csak olyan fura fejet vágtál.- nevette Pete.
-Mert óvatos próbáltam lenni a fájós orroddal.
-Már nem is fáj.- nevette.
-Hamarabb nem tudtál volna szólni?
-Nem, mert épp a derekamon ültél.
-Ez nem jó kifogás.
-De nem akartam, hogy elmenj..
-Na, ez már egy jobb ok.
-Honnan tudtam, hogy ezt a választ kapom?-kérdeztem mosolyogva,
-Onnan hogy ismersz?
-Meglehet.- felelte és már közeledett is felém, valószínülegy olyan céllal, hogy megcsókoljon... Hát nem jött össze mivel idő közben le száltam a derekáról.
-Hová mész?
-Mosakodni.
-Azt nekem se ártana.- mondat, majd utánam sietett.
Nekem a reggeli procedúra 15 percig tartott de Pete meg 5 perc alatt végzet! Jó neki. Miután végeztünk vissza mentünk a szobámba, ahol én megálltam a szekrény előtt és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit vegyek fel. Már vagy 10 perce álldogáltam a szekrényem előtt tanácstalanul, mikor Pete megköszörülte a torkát.
-Mi az?
-Mit csinálsz?
-Gondolkodom, hogy mit vegyek fel.
-Nem mindegy? Úgy is csak én látom! Felőlem akár vörös fehérneműben is járkálhatnál.-mondtam vigyorogva.
-Nem adom meg neked azt a z örömöt.
-Akkor engedj oda.-mondta, és elkezdette kutakodni a szekrényemben.-Ez cuki.- mutatta fel a csipke fehérneműm.
-Hülye!- kaptam ki a kezéből nevetve.- Most akkor segítesz vagy nem?
-Segítek.-válaszolt. Végül egy norvég mintás cica nadrág, egy fehér pántos és egy fekete kardigán mellet döntött.- Ezt vedd fel.
-Rendben.- mondtam, majd megkértem, hogy menjen ki, míg átöltözöm.
-Hogy nézek ki?
-Nagyon jól!
-A divat tanácsadóé az érdem!- nevettem.
-Ezzel nem szállok vitába.
-Gondo....- nem tudtam, befejezni a mondatom, mivel Pete már le is smárolt, majd gyengéden az ágyra fektetett.
*5 nappal később*
Az elkövetkezendő pár napban semmi érdekes nem történt. Reggelente Pete karjaiban, vagy mellett ébredtem, amit egyikünknek se esett nehezére megszokni. Az időt ami az ébredés és a próbák között volt, vagy filmezéssel, vagy beszélgetéssel, vagy bevásárlással, vagy társasozással, esetleg más el foglaltsággal és néha az előbb felsoroltak mindegyikével töltöttük ki. Próbák után általában sétáltunk a parkban, és élveztük egymás társaságát, csak úgy mint egész nap. Egyszer hógolyó csata alakult ki köztünk, csak azért mert azt mondtam, hogy ne öltözzön be mikulásnak(?). Néha anyáéknak és Dórinak is ezébe jutottam.
Aztán eljött a péntek reggel.... Ez a nap is úgy indult mint a többi, csak egy kicsit akció dúsabb volt.
Arra ébredtem, hogy a Pete a fülembe súgja, hogy jó reggelt. De mikor akartam átfordulni a másik oldalra, hogy én is üdvözölhessem véletlenül orrba vertem... könyökkel... . Mentségemre szóljon,én nem tudtam, hogy még mindig felém hajol.
-Auu!-ordított fel Pete.
-Jeszus! Nem tudtam! Bocsi! Véletlen volt Nagyon fáj?- kérdeztem 3 másodperc alatt.
-Aha...-felelte az orrát szorongatva, aminek köszönhetően olyan hülye hangja lett, hogy alig bírtam visszatartani a nevetésem.
-Mutasd.- kérleltem. Fintorogva elvette a kezét. Nem vérzett, nem állt ferdén és nem is volt megdagadva.
-Semmi baja.- jelentettem ki.
-De attól még fáj!
-Katona dolog! Tudod hányszor volt már baja az orromnak? És itt vagyok!
-Nem, de gondolom elmondod.
-Azért sem. Mindjárt jövök.- mondtam, majd lementem a konyhába, és egyenesen a hűtő felé vettem az irányt. Mire találtam egy csomag borsót a mélyhűtőben, lefagyott a kezem. Becsomagoltam, egy kendőbe és vissza sietem az emeletre. Pete még mindig az ágyon feküdt.
-Itt is vagyok.-mondtam az ágy mellé lépve.
-Akkor elmondod?
-Mit?
-Hogy mik történtek az orroddal.
-Jaj, persze. Egyszer mikor játszás közben beszóltam Dórinak, meglökött és bevertem az orrom, de nem vérzett. Ennek ellenére ő sem úszta meg... Vagy mikor tesin röpiztünk és a B-és lányok ellen röpiztunk, és az egyik lány, akivel nem nagy bírjuk egymást arcon talált , na akkor vérzett az orrom, de neki is, mert pontosan célzok... Vagy egyszer mikor véletlenéül lefejeltem az egyik osztály társam talán másodikban...- gondolkodtam elmélázva.
-Hogy lehet valakit véletlenül lefejelni?
-Hát úgy, hogy azt mértük össze ki a magasabb és nekem pont az orromig ért és valaki meg meglökte hátulról.
-Jaj így már értem... Nem is tudtam, hogy ilyen kis harcias vagy.
-Most már tudod, szóval vigyázz.
-Megpróbálok, de mi lenne, ha lassan ráraknád azt a jeget az orromra.
-Miért én?
-Mert te biztosan óvatosabb vagy.
-Mondod ezt annak, aki orrba vágott.-nevettem, de nem ellenkeztem tovább.- Pete így oldalrol nem fogom tudni normálisan rárakni, ha állandóan csak mocorogni fogsz, mint egy 4 éves gyerek, aki fél a fogorvostól! Esetleg ha...
-Csak nyugottan.- Válaszolta.- De ki kérem magamnak a 4 éves gyereket! Minimum 6 éves szinten viselkedem!
-Jó elnézést.- mondtam, miközben ráültem a derekára és onnan folytattam a "munkát". Pár perc múlva nevetésre lettem figyelmes.
-Most mg mi bajod van?- tettem csípőre a kezem.
-Semmi, csak olyan fura fejet vágtál.- nevette Pete.
-Mert óvatos próbáltam lenni a fájós orroddal.
-Már nem is fáj.- nevette.
-Hamarabb nem tudtál volna szólni?
-Nem, mert épp a derekamon ültél.
-Ez nem jó kifogás.
-De nem akartam, hogy elmenj..
-Na, ez már egy jobb ok.
-Honnan tudtam, hogy ezt a választ kapom?-kérdeztem mosolyogva,
-Onnan hogy ismersz?
-Meglehet.- felelte és már közeledett is felém, valószínülegy olyan céllal, hogy megcsókoljon... Hát nem jött össze mivel idő közben le száltam a derekáról.
-Hová mész?
-Mosakodni.
-Azt nekem se ártana.- mondat, majd utánam sietett.
Nekem a reggeli procedúra 15 percig tartott de Pete meg 5 perc alatt végzet! Jó neki. Miután végeztünk vissza mentünk a szobámba, ahol én megálltam a szekrény előtt és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit vegyek fel. Már vagy 10 perce álldogáltam a szekrényem előtt tanácstalanul, mikor Pete megköszörülte a torkát.
-Mi az?
-Mit csinálsz?
-Gondolkodom, hogy mit vegyek fel.
-Nem mindegy? Úgy is csak én látom! Felőlem akár vörös fehérneműben is járkálhatnál.-mondtam vigyorogva.
-Nem adom meg neked azt a z örömöt.
-Akkor engedj oda.-mondta, és elkezdette kutakodni a szekrényemben.-Ez cuki.- mutatta fel a csipke fehérneműm.
-Hülye!- kaptam ki a kezéből nevetve.- Most akkor segítesz vagy nem?
-Segítek.-válaszolt. Végül egy norvég mintás cica nadrág, egy fehér pántos és egy fekete kardigán mellet döntött.- Ezt vedd fel.
-Rendben.- mondtam, majd megkértem, hogy menjen ki, míg átöltözöm.
-Hogy nézek ki?
-Nagyon jól!
-A divat tanácsadóé az érdem!- nevettem.
-Ezzel nem szállok vitába.
-Gondo....- nem tudtam, befejezni a mondatom, mivel Pete már le is smárolt, majd gyengéden az ágyra fektetett.
