Nyolcadik

*11:23*

Mivel 5 perc után sem kaptam választ jobbnak láttam betartani a szavam, és elindulni haza addig, amíg nem tör rám a 'mindjárt sírok' érzés.

-Hát akkor szia Ash.

-Ella várj már egy kicsit! Gondolkodnom kell. Túl sok információt kaptam, az agyamnak fel kell dolgoznia. Én vártam rád, most rajtad a sor.

-Most várjam meg itt amíg döntést hozol?

-Igen.

-Jó.-Válaszoltam, majd leültem az íróasztalához. Olyan sok időt töltöttem ebben a szobámban, hogy legalább annyira jól ismertem mint a sajátom. Az ajtóval szemben volt egy ablak azelőtt állt az íróasztal. Jobb kézre található egy gardrób mellette a falon pedig 3 gitár (egy akusztikus, egy fekete elektromos gitár és egy spanyol gitár). A másik falnál volt a franciaágy ami nagyon kényelmes és azon Ash gépe kapott pillanatnyilag helyet. Tető téri szobáról van szó ezért a plafon tele van sportolókat és zenészeket meg zenekarokat ábrázoló poszterekkel. És ehhez társulnak még a sötétkék falak és egy kis kellemes rendetlenség ami arra utal, hogy itt valakinek az életének egy része játszódik. És még a jellegzetes illat, ami csak Ashre jellemző. Szeretem ezt a szobát. Olyan sok emlékem kötődik ehhez a helységhez és ahhoz a fiúhoz, aki most az ágyon ül és sokadszor túr bele a hajába ami így még kócosabb lett. Így sokkal jobban néz ki, éhet hogy azért mert már hagyta megnőni a haját, és tény, hogy nagyon jól néz ki, főleg ha kicsit belelóg a szemébe is. És már megint sikerült elmerülni a gondolataimban. Hurrá. Így számomra érthető miért csak később reagáltam Ash következő kérdésére.
-Mi az?
-Mi mi?
-Miért bámulsz?
-Csak gondolkodtam, és nem bámultam, hanem néztelek.
-Szóval nem bámultál, hanem néztél.
-Ahogy mondod.
-És miért néztél?
-Miért ne? Talán megtiltod?
-Talán...
-Figyelj ha már jutottál valamire mond, vagy hívj fel, mert már nem bírom és te még csak ráteszel ezzel a viselkedéseddel. Mit akarsz még? Elmondtam mit érzek és most meg itt kötekszel. Tudom hogy haragszol meg hogy megbántottalak, de már elegem van... És tudom, hogy a te szemszögedből nézve nem jogos a kiborulásom, de akkor is azt érzem, hogy kikészültem. És ez nem csak neked köszönhető, hanem úgy általában mindennek. Kérlek utasíts el még most amíg nem éltem magam bele olyan dolgokba, amik sosem voltak. Vagy csak adj egy választ és ha úgy van akkor én már itt sem vagyok.- Túrtam bele idegesen a hajamba.
-Szóval egy választ szeretnél.
-Az nem lenne rossz.
-És ki vagy készülve.
-Igen.
-Akkor szerinted én mit érezhettem tegnap mikor láttalak Andyvel, meg az után, hogy elmondtad Dannel töltötted az éjszakát. Szerinted én mennyire vagyok kiborulva?
-Őszintén, szerintem most vagy az eddigi legrosszabb ideg állapotodban, és én azért érzem nagyon szarul magam, mert tudni hogy ez az én hibám. És sajnálom, mert ha valakit akkor biztosan téged nem szeretnélek kikészíteni, mert szeretlek. Tudom hogy szeretlek. Szóval azt is meg fogom érteni, ha inkább elküldesz, mert nem bírsz látni, de akkor csak mond meg és kész.
Hosszú csend állt be, amit végül Ash tört meg.
-Nem tudnálak elküldeni, még így sem, húgy haragszom rád. Egyszerűen csak nem megy és ennyi. Én is szeretlek, de ezt már Tudod. Tudnod kell. Nem tudom hogy miért, de most is megbízom benned. Csak tudod itt- bökte meg a mellkasát a szíve felett- még fáj. Olyan mintha elárultál volna, pedig nem is vagy az enyém.
Nem tudom, hogy mikor kezdten el sírni csak már később éreztem a legördülő könnyeim. Nem tudja hogy mi a gond, de legalább megbízik bennem. Hát ha valamire erre a válaszra biztos nem számítottam. Mondjuk mit is reméltem, hogy idejövök ő majd még a földet is megcsókolja vagy mi?
-Akkor szerintem most megyek.
-Várj még!- Szól utánam, mikor az ajtónál járok.
-Igen?
-Gyere ide. -Mondja, majd kinyújtja felém a kezét. Megfogom. Az ölébe húz. A homlokomnak támasztja a homlokát. És csak ülünk ebben a pózban perceken át. És csak az jár a fejemben hogy jól elszúrtam mindent a tegnap estével. Ha máshogy alakultak vonna a dolgok akkor bármikor megtehetnénk ugyanezt, amikor csak szeretnénk. Nem merek megszólalni nehogy elrontsam ezt a hangulatot ami most kialakult. De mégis véget ér köszönhetően a telefonom csörgésének. És ez a pillanat is egyike azoknak, amikor szinte átkozom magam, hogy miért nem voltam képes lehalkítani a készülékem. A kijelzőn csak ennyi állt: Apa.
-Bocsi, apu hív, szóval ezt muszáj felvennem.
-Semmi gond.
-Szia Apa.- Szóltam bele a készülékembe, még mindig Ash ölében ülve.
-Szia Ella, hogy vagy? Ugye nem ittál túl sokat?
-Nem dehogy.
-Akkor jó. Azért hívok, mert úgy tunik, hogy maradnom kell még pár napot.
-Oh, értem.
-El leszel?
-Persze. De a szüéinapomra haza tudsz jönni?
-Nem hiszem... Sajnálom Ella. Majd viszek neked valamit.
-Oké, de nem fontos.
-Most mennem kell.
-Oké, szia apu.
-Szia kicsim.- Majd megszakadt a vonal.
-Mit mondott?- Kérdezte Ash.
-Hogy maradnia kell még pár napot.
-Akkor egyedül leszel a szülinapodon?
-Úgy néz ki.
-És mit szolnál, ha azt mondom, hogy velem tölthetnéd a holnapot?
-Nem tudom. Mondjuk jó lenne, de nem az van hogy most utálsz és nem tudod, hogy mihez kezdj velem?- Kérdezek vissza.
-Nem utállak, sőt kifejezetten kedvellek. És egy nem mellékes tény, hogy szeretlek. Habár néha olyan vagy mint egy alkoholista, de a józan pillanataidban jó társaság vagy és vicces, meg normális.- Vallotta be az érzéseit. Most olyan mintha pillangók repkednének a gyomromban. És most meg azt érzem hogy "Jesszusom! Komoylan ilyen gondolataim vannak? Ez nem normális!"
-Mikor voltam utoljára normális?- Nevetem el magam.
-Ez egy nagyon jó kérdés...- vág gondolkodó arcot, amivel eléri hogy kitörjön belőlem a nevetés. Megint. Annyira könnyen meg tud nevettetni.
-Bolond vagy.
-De nos már elmondhatod magadról, hogy van egy bolondod.- Válaszol Ash frappánsan.
-Rendben, de akkor bohóc sapkában kell velem mutatkoznod.
-De akkor furán fognak rád nézni az emberek.
-Irigykedni fognak a saját, egyedi bolondomra.
-Hát az is biztos hogy nincs még egy ilyen helyes bohóc a környéken mint én.- Mondja Ash nagy büszkén.
-Hát igen. Ez is biztos.
a nap hátralévő részében beszélgetünk, eszünk, még többet beszélgetünk, majd eljön az este és megnézünk egy filmet, és ismét beszélgetünk, míg végül el nem nyom minket az álom.