-Na milyen volt úgy korcsolyázni, hogy utána nem a kórházban kötöttél ki?- kérdezte Pete, miközben a parkban sétáltunk a nyugati kijárat felé. Kelemes téli este, vagy inkább éjszaka volt.
-Fantasztikus.- feleltem.- Köszönöm.- mondta, majd megpusziltam az arcát.
-Mit?
-Ezt az estét.
-De még nincs is vége.
-Akkor nem mondtam semmit.
-Ahogy gondolod.- válaszolt mosolyogva.
-Egyébként milyért a nyugati kijárat felé megyünk, ha ahhoz, hogy haza tudjunk menni a keleti vagy déli kijáratot kellene megcéloznunk.
-Máris haza akarsz menni?
-Hát.... Nem csak azt hittem, hogy te igen.
-Nem, mert még el szeretnélek vinni valahová.
-Hová?
-Valahová.
-Utálom, amikor így beszélsz.
-Nem utálod, csak most bűntudatot akarsz bennem kelteni, hogy elmondja, hová megyünk.
-Utálom mikor igazad van!- mondtam durcálva, de csak egy nevetést kaptam válaszul.
Lassan elérkeztünk a kijárathoz, majd balra fordultunk. Két háztömbnyit mentünk és eltértünk jobbra. Így mentünk körülbelül 500 métert és letértünk Jóbra. Egy kis utcácskában kötöttünk ki.
A felénk magasodó épületek ablakából fény szűrődött ki, árnyékokat vetve az utcára. Kis macskaköves utca volt ez, de olyan szűk, hogy nem fért el benne autó, így a hó itt megmaradt és nem olvad el. Meseszép látványt nyújtott.
-Tetszik?- kérdezte Pete.
-Nagyon, ez valami csodálatos.
-Gondoltam, hogy tetszeni fog, de ez még nem a végállomás. Gyere!- megfogta a kezem, és óvatosan elkezdett húzni magam után, amit nagyon élveztem, és azokból az apró hátrapillantásokból tudtam, hogy ő is.
Pár perc múlva egy antikvárium előtt álltunk meg. A kirakatban a lehető legkülönbözőbb dolgok voltak. Antik karosszéktől kezdve, festett üvegi dohányzó asztalon át, cicát formáló lámpáig minden.
Az üzlet helyiség ajtaja mellett volt egy csengő, amit Pete meg is nyomott.
-Pete, te meg mit csinálsz? Este 9 óra van és ráadásul hétvége! Azt meg nem hiszem el, hogy ez egy éjjel nappal nyitva tartó antikvárium.
-Nyugi, ez is a meglepetés része....- mondta, majd kinyílt az ajtó, és egy nő vagy néni sziuletje rajzolódott ki előttünk.
-Na végre, hogy ide értetek! Már azt hitem, hogy rossz irányban tértetek le!- mondta a számomra ismeretlen néni.
-Azért voltam már itt annyiszor, hogy még csukott szemmel is eltalálnék ide.- válaszolt nevetve Pete.
-Na, gyertek csak be, mert még megfáztok ebben a hidegben nekem.- invitált be minket a néni, így a boltban kötöttünk ki.
A helyiségben meleg fogadott minket és mindent belengett a kellemes levendula illat. A szobában kellemes zsúfoltság párosult, egy kicsi kaotikus káosszal, mint amikor (látszólag) rendtelenség van egy szobában, de te mindetenek tudod a halyét. Na ez is valami hasonló volt. Minden olyan barátságos és otthonos volt.
-Csak nem itt akartok gyökeret ereszteni?- hallottam, egy ismeretlen férfi hangot.
- Gyertek be bátran!- Éreztem, ahogy Pete megfogja a kezem, és biztatóan mebszoritja. Így aztán felmenetünk az emeletre egy lépcsőn, ami az antikvárium mögötti helyiségből vezetett fel és egy kis előtérben kötött ki....
-Fantasztikus.- feleltem.- Köszönöm.- mondta, majd megpusziltam az arcát.
-Mit?
-Ezt az estét.
-De még nincs is vége.
-Akkor nem mondtam semmit.
-Ahogy gondolod.- válaszolt mosolyogva.
-Egyébként milyért a nyugati kijárat felé megyünk, ha ahhoz, hogy haza tudjunk menni a keleti vagy déli kijáratot kellene megcéloznunk.
-Máris haza akarsz menni?
-Hát.... Nem csak azt hittem, hogy te igen.
-Nem, mert még el szeretnélek vinni valahová.
-Hová?
-Valahová.
-Utálom, amikor így beszélsz.
-Nem utálod, csak most bűntudatot akarsz bennem kelteni, hogy elmondja, hová megyünk.
-Utálom mikor igazad van!- mondtam durcálva, de csak egy nevetést kaptam válaszul.
Lassan elérkeztünk a kijárathoz, majd balra fordultunk. Két háztömbnyit mentünk és eltértünk jobbra. Így mentünk körülbelül 500 métert és letértünk Jóbra. Egy kis utcácskában kötöttünk ki.
A felénk magasodó épületek ablakából fény szűrődött ki, árnyékokat vetve az utcára. Kis macskaköves utca volt ez, de olyan szűk, hogy nem fért el benne autó, így a hó itt megmaradt és nem olvad el. Meseszép látványt nyújtott.
-Tetszik?- kérdezte Pete.
-Nagyon, ez valami csodálatos.
-Gondoltam, hogy tetszeni fog, de ez még nem a végállomás. Gyere!- megfogta a kezem, és óvatosan elkezdett húzni magam után, amit nagyon élveztem, és azokból az apró hátrapillantásokból tudtam, hogy ő is.
Pár perc múlva egy antikvárium előtt álltunk meg. A kirakatban a lehető legkülönbözőbb dolgok voltak. Antik karosszéktől kezdve, festett üvegi dohányzó asztalon át, cicát formáló lámpáig minden.
Az üzlet helyiség ajtaja mellett volt egy csengő, amit Pete meg is nyomott.
-Pete, te meg mit csinálsz? Este 9 óra van és ráadásul hétvége! Azt meg nem hiszem el, hogy ez egy éjjel nappal nyitva tartó antikvárium.
-Nyugi, ez is a meglepetés része....- mondta, majd kinyílt az ajtó, és egy nő vagy néni sziuletje rajzolódott ki előttünk.
-Na végre, hogy ide értetek! Már azt hitem, hogy rossz irányban tértetek le!- mondta a számomra ismeretlen néni.
-Azért voltam már itt annyiszor, hogy még csukott szemmel is eltalálnék ide.- válaszolt nevetve Pete.
-Na, gyertek csak be, mert még megfáztok ebben a hidegben nekem.- invitált be minket a néni, így a boltban kötöttünk ki.
A helyiségben meleg fogadott minket és mindent belengett a kellemes levendula illat. A szobában kellemes zsúfoltság párosult, egy kicsi kaotikus káosszal, mint amikor (látszólag) rendtelenség van egy szobában, de te mindetenek tudod a halyét. Na ez is valami hasonló volt. Minden olyan barátságos és otthonos volt.
-Csak nem itt akartok gyökeret ereszteni?- hallottam, egy ismeretlen férfi hangot.
- Gyertek be bátran!- Éreztem, ahogy Pete megfogja a kezem, és biztatóan mebszoritja. Így aztán felmenetünk az emeletre egy lépcsőn, ami az antikvárium mögötti helyiségből vezetett fel és egy kis előtérben kötött ki....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése