Az iskolából kilépve fagyos levegő csapta meg a három fős kis csoportunkat.Szerencsére az autó ott állt ahol reggel is: Szemben az iskola kapuval. Ennek örültem, mivel az egy pántosból, farmer dzsekiből, sálból, téli kabátból és sapkából álló szettetem számomra nem bizonyult elég melegnek, fázós típus vagyok, a nyár az én évszakom! A lehető leggyorsabban, ahogy a tükör jég járdán lehetett megközelítettem az autót és gyorsan beszálltam a járműbe. Tom és Pete mosolyogva követtek. Nem tudom, hogy azon mosolyogtam ahogy rekord idő alatt a kocsiban teremtem, vagy valamin beszélgettek. Megdörzsöltem a kezem, hogy egy kicsi felmelegedjen és már érezzem, hogy ott van. Meg afelől is meg akartam bizonyosodni, hogy nem csak odaképzelem magamnak...
-Csak nem fázol?-kérdezte Pete.
-Nem *azd meg pont azon gondolkodtam, hogy felveszek egy bikinit és abban fogok sétifikálni a városban!- feleltem kapásból.
-Azt megnézném!- jelentette ki Pete és Tom egyszerre, aminek a hatására kitört belőlem a nevetés.
-Mikor hangolódtatok így egymásra?- kérdeztem a nevetéstől könnyező szemekkel.
-Amikor te a fény sebesség határait súrolva be szálltál, vagyis inkább berepültél az autóba.-felelte Tom.
-Oh, így már értem.- feleltem majd elgondolkodtam valamin... Talán azon, hogy a hó olyan mint a cukor máz..
Miközben ezt a FONTOS(!) témát boncolgattam, öntudatlanul átöleltem magam. Ez nálam egy rossz szokás amiről nem tudok leszokni.
-Jess.
-Igen?- tértem vissza a földre Jessmine Whide álom világából.- Szóltál?
-Nem csak magamban beszélek.- felelte Tom.
-Nem mondtam még neked, hogy ne állj szóba minden hülyével akivel találkozol?- kérdeztem Tomtól.
-Ti mindig így kommunikáltok?- kérdezte a mellettem ülő Pete.
-Igen.- felelte a (szemből nézve) baloldali ablaknál ülő Tom.
-Általában.-nevettem.
-Értem.- nyugtázta Pete.
-Valaki nem akart kérdezni tőlem valamit?- utaltam arra, hogy a nevem kimondás miatt félbehagytam egy nagyon fontos témán való gondolat menetem.
-Jah, de!-felelte Pete.-Fázol?
-Nem.
-Akkor miért öleled magad?
-Jaj az csak egy rossz szokásom.- magyaráztam.
-Oké..- hagyták inkább rám a dolgot.
-Ott vagyunk már?- kérdeztem fél perccel később, és ezzel átmentem Szamárba a Shrek-ből.
-Ha azt mondom, hogy nem megkérded megint?- kérdezte Pete.
-Nem.
-Remek, nem.-mondta, majd csendben folytattuk az utunk. Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy csendes típus és utálok csendben utazni. Ilyenkor vagy dudorászom, vagy beszélek. Most az utóbbi volt a soron..
-Ott vagyunk már?
-Azt mondtad, hogy nem kérded meg megint!
-Tudom, de utálok csendben utazni.- mondta durcásan.
-Hallgass zenét.- ajánlotta fel Tom.
-Az jó lenne, csak az a baj, hogy a telefonom a táskámban van, a táskám pedig a hátamon és ahhoz, hogy le tudjam venni minimum orrba vágnám Pete-et...-magyaráztam.
-Nehéz egy eset vagy!- mondat Tom.
-Megkaptam már párszor.
-Úgy veszekedtek, mint a 30 éves házasok.-nevetett Pete.
-Hé, ha napokon, heteken és hónapokon keresztű be lennél vele zárva egy épületbe azon belül is egy osztályba vagy terembe te is így viselkednél!- Magyarázta Tom Pete nek, aki a monológ végére nevetésben tört ki.
-Azért te sem vagy egy könnyű eset. Nem is tudom kinek van meg a telefonján az I´m a Barbie Girl...
-Hát én sem!- felelte Tom.
-Volt már a kezemben a telefonod és ott volt az összes szám nevű aktában!
-Hát már nincs!- tolta a telefonját az arcomba.
-Kitörölted!!!!
-Ha befejeztétek a civakodást ki is szállhatnánk az autóból.- mondta Pete. Igen időközben meg is érkeztünk. Tom szált ki elsőnek.
-Bocsi!- szabadkoztam a viselkedésem miatt.
-Semmi gond.- felelte mosolyogva Pete, miközben a fülem mögé igazított egy kósza tincset...
-Khm!- szakította félbe a pillanatot(!!!) Tom.- Ha befejeztétek az enyelgést ki is szállhatnátok, elvégre én csak egy néző vagyok. Nem próbálhatok helyettetek.
-Mikor lettél te ilyen idegesítő?- kérdeztem tőle, miközben kiszáltam az autóból.
-Nem tudom, te mikor lettél ilyen szerelmes típus?
-Mindig is ilyen voltam, csak nem mutattam ki ennyire.- feleltem.
-Javíthatatlan vagy!- felelte.
-Tudom.
-Na akkor mehetünk.- jelentette ki Pete, aki éppen hogy csak lemaradt a "30 éves házasok veszekedéséről"...
-Csak nem fázol?-kérdezte Pete.
-Nem *azd meg pont azon gondolkodtam, hogy felveszek egy bikinit és abban fogok sétifikálni a városban!- feleltem kapásból.
-Azt megnézném!- jelentette ki Pete és Tom egyszerre, aminek a hatására kitört belőlem a nevetés.
-Mikor hangolódtatok így egymásra?- kérdeztem a nevetéstől könnyező szemekkel.
-Amikor te a fény sebesség határait súrolva be szálltál, vagyis inkább berepültél az autóba.-felelte Tom.
-Oh, így már értem.- feleltem majd elgondolkodtam valamin... Talán azon, hogy a hó olyan mint a cukor máz..
Miközben ezt a FONTOS(!) témát boncolgattam, öntudatlanul átöleltem magam. Ez nálam egy rossz szokás amiről nem tudok leszokni.
-Jess.
-Igen?- tértem vissza a földre Jessmine Whide álom világából.- Szóltál?
-Nem csak magamban beszélek.- felelte Tom.
-Nem mondtam még neked, hogy ne állj szóba minden hülyével akivel találkozol?- kérdeztem Tomtól.
-Ti mindig így kommunikáltok?- kérdezte a mellettem ülő Pete.
-Igen.- felelte a (szemből nézve) baloldali ablaknál ülő Tom.
-Általában.-nevettem.
-Értem.- nyugtázta Pete.
-Valaki nem akart kérdezni tőlem valamit?- utaltam arra, hogy a nevem kimondás miatt félbehagytam egy nagyon fontos témán való gondolat menetem.
-Jah, de!-felelte Pete.-Fázol?
-Nem.
-Akkor miért öleled magad?
-Jaj az csak egy rossz szokásom.- magyaráztam.
-Oké..- hagyták inkább rám a dolgot.
-Ott vagyunk már?- kérdeztem fél perccel később, és ezzel átmentem Szamárba a Shrek-ből.
-Ha azt mondom, hogy nem megkérded megint?- kérdezte Pete.
-Nem.
-Remek, nem.-mondta, majd csendben folytattuk az utunk. Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy csendes típus és utálok csendben utazni. Ilyenkor vagy dudorászom, vagy beszélek. Most az utóbbi volt a soron..
-Ott vagyunk már?
-Azt mondtad, hogy nem kérded meg megint!
-Tudom, de utálok csendben utazni.- mondta durcásan.
-Hallgass zenét.- ajánlotta fel Tom.
-Az jó lenne, csak az a baj, hogy a telefonom a táskámban van, a táskám pedig a hátamon és ahhoz, hogy le tudjam venni minimum orrba vágnám Pete-et...-magyaráztam.
-Nehéz egy eset vagy!- mondat Tom.
-Megkaptam már párszor.
-Úgy veszekedtek, mint a 30 éves házasok.-nevetett Pete.
-Hé, ha napokon, heteken és hónapokon keresztű be lennél vele zárva egy épületbe azon belül is egy osztályba vagy terembe te is így viselkednél!- Magyarázta Tom Pete nek, aki a monológ végére nevetésben tört ki.
-Azért te sem vagy egy könnyű eset. Nem is tudom kinek van meg a telefonján az I´m a Barbie Girl...
-Hát én sem!- felelte Tom.
-Volt már a kezemben a telefonod és ott volt az összes szám nevű aktában!
-Hát már nincs!- tolta a telefonját az arcomba.
-Kitörölted!!!!
-Ha befejeztétek a civakodást ki is szállhatnánk az autóból.- mondta Pete. Igen időközben meg is érkeztünk. Tom szált ki elsőnek.
-Bocsi!- szabadkoztam a viselkedésem miatt.
-Semmi gond.- felelte mosolyogva Pete, miközben a fülem mögé igazított egy kósza tincset...
-Khm!- szakította félbe a pillanatot(!!!) Tom.- Ha befejeztétek az enyelgést ki is szállhatnátok, elvégre én csak egy néző vagyok. Nem próbálhatok helyettetek.
-Mikor lettél te ilyen idegesítő?- kérdeztem tőle, miközben kiszáltam az autóból.
-Nem tudom, te mikor lettél ilyen szerelmes típus?
-Mindig is ilyen voltam, csak nem mutattam ki ennyire.- feleltem.
-Javíthatatlan vagy!- felelte.
-Tudom.
-Na akkor mehetünk.- jelentette ki Pete, aki éppen hogy csak lemaradt a "30 éves házasok veszekedéséről"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése